Opel vivaro porlasztó kiszedés 2012
Miskolc melletti cég, azzal a problémával keresett meg minket, hogy már elkezdte “vésegetni” a porlasztót, de inkább abba hagyta, mielőtt nagyobb kárt tesz. Vivaro porlasztó kiszedés az szakember feladata általában, így bölcs döntés volt időben abbahagyni.
Természetesen név nélkül megmutatom meddig jutottak.

Megtanulták, hogy vivaro porlasztó kiszedéskor szólni kell nekünk
Úgy gondolták ha a tövét levegő vésővel veretik, akkor előbb utóbb majd a rezgéstől megindul, vagy meglazul. Hát nem volt igazuk.
Teljesen szétverték a porlasztó tövét, illetve nagyon nagyon csúnyán kapott a vezérműtengely ház is. Gyakorlatilag még használható maradt a vezérműtengely ház, viszont esztétikailag nagyon gatya lett…. De megtanulták, hogy máskor inkább szóljanak.

Látható a fenti képen, hogy rendesen megvésték szegényt 🙂 Valószínű a tulajnak nem dicsekedtek vele. De főleg inkább a vezérműtengely házzal nem. Ennél a típusnál nagyon be van burkolva, úgyhogy valószínű nem látta.
Jellemző még erre a 2010 utánni opel vivaro-ra, hogy a porlasztók annyira de annyira belegyógyulnak, hogy leszakadnak a hengerfej síkjánál, és ki kell őket forgácsolni. Na az kemény feladat, de megoldjuk azokat is.

Na itt jól látható, a kiszedés után hogy mennyire vésték szét a vezérműtengely házat is. Ránézésre még használható maradt. Igaz nem esztétikus látvány.
Az a tapasztalatunk, ha nem indul meg kézzel normál erő kifejtésre a porlasztó akkor inkább engedjék el az erőszakot. Ön is jobban jár, mert nem fog felesleges napokat tornázni rajta. A végén pedig úgyis nekünk kell, hogy szóljanak Vivaro porlasztó kiszedés miatt.
Nagyon fontos, hogy kiszedés után a porlasztók helyeit ki kell takarítani arany tisztára. Máskülönben addig nem is lehet berakni a másikat a helyére.
Mi ezt a takarítást is elvégezzük, plussz költség felszámolása NÉLKÜL. A tűzkarikákat is kiszedjük és a fészket feltakarítjuk szépen. Olyan lesz mint gyárilag volt. Ha szeretné szolgáltatásunkat igénybe venni, nyugodtan keressen minket: https://porlaszto-kihuzas.hu/kapcsolat/
Árainkat itt találja: https://porlaszto-kiszedes.hu/porlaszto-kiszedes-kiszereles-araink/